Érd Körbe: Érdikum!
Kedves ÁgaBogák!
2007 március 11.-én Érd Körbe felvonuláson volt, így szólt a meghirdetése: http://www.erdcenter.hu/pub/ec/news/200702/tekergo.html Ez volt az első Érd Körbe, amibe szervezőként kapcsolódtam be. Előtte már háromszor részt vettünk gyerkőceimmel.
Ez pedig az akkori beszámoló volt: http://www.erdcenter.hu/
A beillesztett videó már nem működik benne, úgyhogy külön is ideteszem: https://www.
A
Duna gátján vezető EuroVelo 6 megvalósítása érdekében vágtam bele a
szervezésbe, ami a már lerakott alapköve ellenére épp ellehetetlenülni
látszott. Aztán elkészült, ám azóta is akad vele kihívás, hiszen még
mindig nem sikerült az összeköttetést létrehozni sem fővárosunk, sem
Batta felé.
Lám ez mai hír: https://erdmost.hu/index.
Ebből az alkalomból az érdikumok honlapjára összeraktam egy tömör ismertetőt: http://erdikum.erdcenter.hu/public/erdikum/hu/menu/helyi_ertekek/erd_korbe_kerekparos_felvonulas.html
Ezt ajánlom még (újra) kedves figyelmetekbe:
Kerékpározni szükséges! Az érdikumokról pedig minden érdinek illik képben lenni! :)
